top of page

rólunk / about us

Az A+ Építész Stúdió (aplusarchitects) 2005-ben alakult Kovács-Andor Krisztián DLA és Tamás Anna Mária DLA építészek vezetésével. A cég 2008 óta kft-ként működik változó, 3-6 fős létszámmal. Az A+ Építész Stúdió szakmai célkitűzése, hogy az építészeti tervezést komplex módon vizsgálva a legmagasabb minőségű, egyedi megoldásokat adjon. Tevékenységünk felöleli az építészeti tervezés teljes spektrumát a városi közterületek tervezésétől, a középületeken és lakóépületeken át, egészen a belső terek tervezéséig. Filozófiánk, hogy az emberi léptékből kiindulva - a társadalmi és fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve - olyan tereket és épületeket tervezzünk, amelyek megfelelnek a kor kihívásainak, és a hely jellegzetességeiből, hagyományaiból kiindulva, előremutató megoldásokat adnak. Irodánk az elmúlt években számos építészeti tervpályázaton ért el sikereket, amelyek későbbi megvalósult, vagy megvalósulás alatt lévő munkáink jelentős részét adták. Azt valljuk hogy egy-egy feladat megoldása sohasem lehet rutinszerű, ezért mindig alapos és körültekintő analízis eredményeként, egyedi és innovatív megoldásokat dolgozunk ki.

The A+ Építész Stúdió (aplusarchitects) was founded in 2005 by Krisztián Kovács-Andor DLA and Anna Mária Tamás DLA. The firm has been working as an Ltd. with a changing number of 3-6 persons since 2008. The professional objective of the A+ Építész Stúdió (aplusarchitects) is to give high quality unique solutions by examining the architectural design in a complex way. Our activity encompasses the full spectrum of architectural planning from urban design through public and residental building design to interior design. Starting from the human scale and taking social and sustainability aspects into account, our philosophy is to design spaces and buildings which meet the challenges of the age and based on the characteristics and traditions of the place, they provide forward-looking solutions. Our architectural office has been successful on many architectural competitions in the last few years which gave the significant part of our completed projects. We believe that the solution of any task can never be a routine, therefore as a result of thorough and prudent analysis, we develop unique and innovative solutions.

anima_jó.jpg
Tamás Anna Mária DLA
építész tervező
ügyvezető

1981      Kolozsvár

2006      okleveles építész

2009      DLA (Doctor of Liberal Arts)

2010      ÉME Mesteriskola XX. ciklus

2014      Dr. habil (egyetemi habilitáció)

2018      egyetemi docens

szakmai közéleti tevékenység:

2008-             a Dél-dunántúli Építész Kamarai tagja

2009-             a Dél-dunántúli Építész Kamarai küldötte

2008-2012     a Magyar Építőművészek Szövetségének tagja

2010-             az Építész Mesteregylet tagja

krisz_ujabb_ff.jpg
Kovács-Andor Krisztián DLA
építész vezető tervező
ügyvezető

1975      Keszthely

2002      okleveles építész

2006      DLA (Doctor of Liberal Arts)

2009      Dr. habil (egyetemi habilitáció)

2010      ÉME Mesteriskola XX. ciklus

2010      egyetemi docens

2018      műemléki szakmérnök

szakmai közéleti tevékenység:

2004-             a Dél-dunántúli Építész Kamarai tagja

2009-2019     a Dél-dunántúli Építész Kamarai küldötte

2008-2012     a Magyar Építőművészek Szövetségének tagja

2010-             a Pécsi és Villányi Városi Tervtanács tagja

2010-             az Építész Mester Egylet tagja

2015-2019     a Dél-dunántúli Építész Kamarai Elnökségének tagja

bottom of page